KOCKAKŐ BURKOLAT
Bp. Nyugati Pályaudvar - Térburkolat felújítás és bővítés andezit kockakővel

KOCKAKŐ, TÉRKŐ, TÉRBURKOLAT

A Stone360 csapata elkötelezett a legjobb minőség mellett. Szakembereink gondoskodnak róla, hogy a kőburkolatok készítése vagy a felújítása során minden elvárásnak megfeleljenek. Garantáljuk, hogy otthona, környezete elegáns és tartós kialakítást kap, ami mindig friss benyomást kelt.
<reklám vége>

Az alábbiakban a budapesti Nyugati Pályaudvar Ceglédi Váró épületét körülvevő gránit kockakő térburkolat felújítását és a terület bővítése során az új területek  andezit kockakő burkolatának elkészítését mutatjuk be.

TÉRBURKOLAT FELÚJÍTÁS

A budapesti Nyugati Pályaudvar felújítás részeként az épület körüli terek burkolatainak felújítása is tervbe került.
Műemlék épületről van szó, így a beépítendő anyagokat előzetesen a műemlékvédelemmel is jóvá kellett hagyatni. A felújítandó terület a csarnok és az Eiffel tér között helyezkedett el. A Teréz körút felőli oldalon a felszedett kockakő burkolatot kellett visszarakni a mélyépítési munkák befejeztét követően, a váró másik oldalán pedig egy új, egy magyar bányából származó andezit kockakő burkolat készült, a műemlékvédelem egyetértésével.

A térburkolat felújítása előtti állapot ill. a tervek láthatók a képekre kattintva

1. A GRÁNIT KOCKAKŐ BONTÁSA

A képek tanúsága szerint már elkezdődött a kockakövek felszedése.
Az új burkolat alapját képező “tükör” kiásásával és a burkoláshoz szükséges alap elkészítésével meg kellett várni, hogy az épület körüli állványzatot elbontsák, mert a burkolat nekizárt az épületnek. Ezt követően elkészült a burkolat alapja: 20 cm vastag CKT beton és 5 cm vastag zúzottkő réteg gondoskodott a megfelelő teherviselésről és arról, hogy ne keletkezzen pangó vízréteg sem a burkolaton, sem alatta.

A képekre kattintva a felszedett kockakő és az épületet három oldalról ölelő terület látható.

2. TÉRBURKOLAT FELÚJÍTÁS

Új burkolat a felbontott gránit kockakő felhasználásával

A váró körút felőli oldalának újraburkolt felülete a felbontott kockakő felhasználásával.
A kockaköveket az előzetesen elkészített alapra, 5 cm vastag zúzottkő ágyazórétegbe fektettük. Nagyon szépen sikerült a burkolat, a felület egyenletes, az átlapolt ívek is kellően görbülnek, szép, szabályos mintázatot adva a térburkolatnak. A fugákat homokbesepréssel zártuk. Itt is zúzottkövet használtunk. A zúzottkő szemcséi beékelődnek egymás közé, ezért egy idő után masszív közeget képeznek így a kockakövek nem tudnak elmozdulni egymástól, és a burkolat stabil lesz.

A képekre kattintva a félkész kockakő burkolat látható fugázás előtt, majd homokbeseprés után.

3. ÚJ TÉRBURKOLAT KÉSZÍTÉSE

Új burkolat készítése - Andezit kockakő burkolat

Megkezdődött a váró ellentétes oldalának burkolása.
A kockaköveket itt is a másik oldaléhoz hasonló alapra, 5 cm vastag zúzottkő ágyazórétegbe fektettük. Erre az oldalra egy magyar bányából származó, újonnan legyártott és a másik oldal felbontott gránit kockakő burkolatához használtnál valamivel nagyobb méretű kockakő került. Ez a terület  8/10 cm méretű, kézzel hasított andezit kockakő burkolatot kapott, amit szintén átlapolt íves mintában raktunk le.

A képekre kattintva az újonnan szegélyezett oldal felől megkezdett kockakő burkolat látható fugázás előtt, illetve részben homokbeseprés után.

MIÉRT VÁLASSZON KOCKAKŐ BURKOLATOT?

8/10-es bazalt kockakő raklapon

Stabil, terhelhető és tartós

A kockakő burkolat rendkívül ellenáll az igénybevételnek és az időjárás viszontagságainak, hosszú távon megbízható választás.

Sötétszürke térburkolat koptatott felületű, vágott élű gránit kockakőből - hasonló a bazalt kockakő burkolathoz

Esztétikus megjelenés

Változatos színek és minták révén kreatív tervezést tesz lehetővé, elegáns és időtálló hatást kelt. Andezit, bazalt, külőnféle gránit kockakövek... Csak válassza ki, milyet szeretne.

- icons8 eco friendly 100

Könnyű javítás, újrahasznosítható

Ha egy kockakő sérül, egyszerűen cserélheti anélkül, hogy az egész burkolatot fel kellene bontani. A kockakő maradéktalanul felbontható és újrahasznosítható.

Kapcsolódó tartalmak

Hasonló cikkek

Kerti út, sétány, járda andezit kockakő, mint kültéri járdaburkolat

Bazalt vs Andezit

Professzionális összehasonlító elemzés a bazalt vs andezit természetes kövek fizikai, esztétikai és felhasználási jellemzőiről. Tudj meg mindent, amit burkolatválasztás előtt érdemes ismerni.

Tovább

Kapcsolódó termékek

Shopping Cart