CSOKONAI SZÍNHÁZ KÜLSŐ FELÚJÍTÁSA

Íves felhajtó gránitburkolata és faragott mészkő kerítés (2000)

A színház előtti faragott kő kerítés a horvát Valtura mészkőből készült, kézi faragással. A bejárathoz vezető íves felhajtó alapját egy világosszürke, homokfúvott felületű gránit adja, melyet két szélen egy-egy vörös, polírozott felületű, ívesre vágott gránitsáv szegélyez.
A szürke blokk monotonitását sugárirányú vörös gránit „küllők” bontják meg, 
melyek a fotókon még eredeti szépségükben, polírozott felülettel láthatók. Az egyik helyi sajtótermék azonban e fényes felületű, 20 cm széles gránitsávokat annyira veszélyesnek tartotta, hogy többször is cikkezett róluk. Végül a város lemattíttatta ezeket, így ez nem volt többé téma, de a ragyogó felülettel együtt eredeti díszítő funkciójuk is tompult.

Megrendelő: KÉSZ Kft.

Felújítás előtti állapot

A színház előtti park és felhajtó felújítás előtti állapotáról a Fortepan jóvoltából megmaradt korabeli képek alapján tájékozódhatunk.
A Debreceni Képeslapok hivatkozott oldaláról kiderül többek között, hogy a színház 1865. október 7-én nyílt meg. A kivitelezést Skalnitzky Antal tervei alapján Vecsey Imre végezte, és az építkezés nem kevesebb, mint 101 500 forintba került…

A felújítás 1999-ben, Gellér Ferenc tervei alapján kezdődött.

Mészkő kerítés és az íves felhajtó gránitburkolata

A felújítás 2000-ben, Gellér Ferenc tervei alapján kezdődött. A bejárathoz kétoldal felvezető íves felhajtó világosszürke gránitburkolatot kapott, melyet kétoldalt egy-egy 50 cm széles vörös gránit sáv szegélyez, és a mezőt 20 cm széles vörös gránitsávok törik meg sugárirányban. A csúszásmentesség -és talán a kontraszt miatt is- a nagy, szürke gránitfelület homokfúvott felülettel, a vörös gránit szegélyek és a keskeny küllők fényesre polírozott felülettel készültek.
A színház előtti parkba egy mészkő tömbelemekből álló, masszív faragott kőkerítés készült, amely az emeleti erkély és a homlokzat díszítő motívumaival harmonizált. A szélső oszlopokra világítás kandeláberek kerültek, ezek tápellátása miatt a kifaragott mészkő elemeket hosszában át kellett fúrni.

Az íves felhajtó gránitburkolata

A tervező a burkolat raszterét is ívekben álmodta meg. Emiatt olyan trapézszerű elemeket kellett gyártanunk a szürke gránitmezőbe, melyek alsó és felső oldalait az aktuális ívek alapján ívesre, a függőleges éleket pedig a sugaraknak megfelelően szögbe kellett vágni. Ezeket kiszerkesztettük, majd a legyártott 3 cm vastag egyedi kőelemeket ütemezve az építkezésre szállítottuk. 

Külön fejezetet érdemelnének a burkolatba illesztett gránit intarziák. Ezekből három darab készült, egy-egy a felhajtók elejére, egy pedig a bejárat elé. Igen precízen kellett legyártani majd elhelyezni ezeket a jórészt íves és teljesen egyedi formájú gránit elemeket, melyek határvonalát rézsávok választották el a burkolat többi részétől.
A kőburkolat többi elemének lerakását is nagyon precízen kellett végezni, hiszen a legkisebb csúszás is a burkolat mintájának torzulását okozta volna.

Mivel decemberre jutott idáig az építkezés, a körülmények korántsem voltak ideálisak egy kültéri ragasztott padlóburkolat precíz elkészítéséhez ezért egy fóliasátrat építettünk az íves terület fölé, melyet folyamatosan fűtöttünk. Ügyeltünk a nagyon jó minőségű ragasztó, fugázó és egyéb segédanyagok használatára. A gránitburkolat elhelyezésére a Cercol F55 burkolatragasztót használtuk, amelyről az idők folyamán kiderült, hogy a néhol extrém vastagság és a fagy ellenére is kitűnően teljesített.

Lényegesen olcsóbb és egyszerűbb lett volna a gránitburkolatot szabványos méretű vagy legalábbis szegmenses mintára vágott elemekből elkészíteni. Szerencsére a tervező ragaszkodott az elképzeléséhez, és a burkoló kollégák kitartásának köszönhetően is így egy tökéletes gránitburkolat születhetett, mely évtizedeken keresztül díszítette a város egyik forgalmas közterét.

A gránitburkolat elhelyezése
A gránitburkolat tisztítása átadás előtt

Faragott mészkő kerítés

A kerítés elemeit mészkőből kivágott tömbkövekből faragtuk ki. A masszív mészkő posztamensek, oszlopok között szigetelt beton sávalapra ültetett tömör mészkő hasábokból áll a kerítés alapja. Ezeken ülnek a középső elemek, melyek domborulatai és csipkeszerűen átfaragott mintái a színház homlokzatán megjelenő motívumokat idézik. Két irányban enyhe „háztető” leejtéssel faragott fedkövek zárják ezeket és teremtik meg az egységet a masszív posztamensekkel.
Az elkészült mészkő kerítést a Fila Hydrorep készítményével impregnáltuk a szmog okozta szennyeződés nedvességgel történő mély felszívódása ellen.

Shopping Cart